Kreatív szabadidő eltöltést, kikapcsolódást és lelki feltöltődést nyújtó programjaim valójában lélekápoló örömtréningek. Az önfeledt élmények során megfeledkezhetünk a nyomasztó hétköznapokról, és élvezetes kikapcsolódás közben, észrevétlenül is, olyan készségeket, képességeket fejlesztünk, amelyekre a munkánk során, vagy az életünk bármely területén szükségünk van. Például arra, hogy a felgyülemlett érzésektől könnyeden szabaduljunk meg, és a vitalitásunk ismét a régi legyen. Vagy, hogy őszintén, kreatív alkotáson keresztül fejezzük ki önmagunkat. Vagy, hogy olyan fontos kérdéseken gondolkodjunk el együtt, hogy mit is jelent boldognak lenni, és azt hogyan lehet elérni? A Cosmiq stúdióban mindenkinek lehetősége nyílik arra, hogy a testi szépülés, regenerálódás, felfrissülés mellett, a lelkét is ápolja.

Önismeretet és önkifejezést segítő három órás program, melynek során ráhangolódunk az évnek arra az évszakára, hónapjára, amelyben épp élünk. Az évkörrel való összekapcsolódás révén átéljük az évszakhoz kapcsolódó lelki tartalmakat, amilyen például a változás – elengedés – megőrzés dinamikája.
Egy-egy szimbólum segítségével felidézzük életünk legfontosabb kérdéseit, melyekből egyedi alkotások születnek festéssel, montázzsal, agyagformázással.
Az alkotást élménymegbeszélés követi. (Havonta két alkalom, hétköznap a kora esti órákban.)

AJURVÉDIKUS MARMA MASSZÁZS

A marma terápia a hagyományos kínai gyógyászatból jól ismert akupunktúrás pontjainak elődje. A speciális masszázsterápia az ún. marma pontok érintésével ér el gyógyító hatásokat és gyógyulásokat. Az ajurvédikus gyógyítás holisztikus jellegéből adódóan nemcsak a test gyógyításával, hanem egyidejűleg lelki energiák mozgósításával is segíti a testi-lelki jóllét kialakítását és fenntartását. Mindezt a testben levő elakadások, blokkok oldásán keresztül valósítja meg.

A másfél órás masszázs hatására feltöltődsz energiával, életerőd visszatér, és újult erővel leszel képes megbirkózni a kihívásokkal.

50 perc: 5500 Ft

90 perc: 9200 Ft

Bejelentkezés, időpont-egyeztetés a +36 30 339 5978-s telefonszámon.

Az intimtorna lényegéről, az oktatóról és a jelentkezés módjáról bővebben itt tájékozódhatsz!

Naptár

Október 2018
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Blog

Dr Farkas Ilona
Dr. Bíró Katalin